A Méhek Napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon.

Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és megkedveltetése. E napon országszerte mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a méhészek az érdeklődőket.

Tavasz beköszöntével, a téli nyugvás után szárnyra kelnek ismét a méhek. Elsőbben – még a nagyböjt idején – kitakarítják a kaptárt – ez a megtisztulásuk ideje, ahogy hajdanán mondták –, aztán felkészülnek az új ivadékok érkezésére, majd mikor már virágzik az erdő, mező, kirajzanak.

A méh háziasítása az I. e. 6–4. évezredben mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta. A méhet nemcsak mézéért, hanem viaszáért is nagyra becsülték. A méhállam szervezettsége, a méhkirálynő herék és munkások fölötti „felsőbbrendűsége”, az a vélt képessége, hogy „szűzen” is korlátlanul ad életet újabb és újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert.

Epheszoszban, a termékenységkultusz ókori központjában – itt telepedett le, és halt meg a legenda szerint Mária – az anyaistennőt „Nagy Méh” néven és alakban tisztelték. Eleink is az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete.

Később tavaszi istennők háziállata lett és Erósz (Cupido) attribútuma (a méhcsípés és Ámor nyila közt egy kedves antik rege von párhuzamot). A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. Patrik, József és Benedek a helyi naptárak „méheresztő” szentjei, a beregi ruszin nép az április 24-i Györgyöt is közéjük sorolta.