|
|
|
Tweet |
|
|
|
Csaknem 14 évvel a Leányfalun történt, két gyermek halálát okozó baleset után megkezdi büntetését Magyarországon az ír gázolóként ismertté vált Francis Ciarán Tobin. Megkezdi Magyarországon büntetését az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin, aki 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két gyermeket. Ezt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter jelentette be hétfőn este. A tárcavezető hozzátette: Tobint a kora esti órákban vették őrizetbe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A korábbi megállapodás alapján abban az esetben, ha kérelmezi, hogy büntetését Írországban tölthesse le, már pénteken megindul az erre vonatkozó eljárás, és január 17-én elhagyhatja Magyarországot, hogy hazájában folytassa büntetésének letöltését. Az eljárás folyamatát ismertetve a miniszter azt mondta: ha Tobin beadja az erre vonatkozó kérelmét, ő már kedden elbírálja. Ezután átadják a kérelmét Írországnak, mivel az ír igazságügy-miniszternek is hozzá kell járulnia a kérelemben foglaltak teljesítéséhez, továbbá az ír legfelsőbb bíróságnak is döntenie kell arról, hogy a fogvatartottat átveszik. Navracsics Tibor hangsúlyozta: Tobin büntetési feltételei megegyeznek a magyar büntetés-végrehajtási szabályzatban foglaltakkal, két feltétel azonban van, amelyekben megállapodtak és eltérnek az általánostól. Az egyik ilyen a láthatási szabály, Tobinnal ugyanis együtt érkezett Magyarországra a felesége, akinek engedélyezték, hogy naponta 40 perc láthatása legyen. A másik pedig, hogy Tobin különcellát kapott, vagyis egyedül tölti büntetését. A miniszter úgy fogalmazott: győzött az igazság, majd arról szólt, hogy ezt az eredményt a családdal, illetve a család jogi képviselőjével együttműködve sikerült elérni. Hozzátette: valójában nem volt már jogi eszköz arra, hogy kikényszerítsék a hároméves büntetés letöltésének megkezdését, az egyetlen lehetőség idén decemberben nyílt volna meg: az Európai Bíróság előtt kikényszerítve Írországtól, hogy eleget tegyen a magyar bírósági ítéletnek. Mindezek alapján Navracsics Tibor úgy értékelte: a sajtón keresztül, a nyilvánosság erejével, a nyilvánosságon keresztüli nyomásgyakorlással sikerült elérni, hogy Tobin végül megtört, a lelkiismeretére hallgatott, és ma magyar büntetés-végrehajtási intézetben ül. Navracsics Tibor kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az eset tanulsága az, hogy nem szabad feladni. A rögtönzött sajtótájékoztatón Zoltai Bence, a két elhunyt gyerek édesapja azt mondta: Tobin fő büntetése az volt, hogy éveken keresztül nem tudott megszabadulni ettől az ügytől, most azonban lezárhatja életének ezt a hosszú, nehéz időszakát. Arra a kérdésre, elégtételt jelent-e, hogy őrizetbe vették a férfit, azt mondta: ezért küzdöttek, ezt érték el. A büntetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem súlyos büntetés egy két halálos áldozattal járó balesetért, de a jogrendszer ezt tette lehetővé. Az általánostól eltérő fogva tartási körülményekről azt mondta: az volt a fontos, hogy Tobin megkezdje büntetésének letöltését. Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket. Miután kiküldetése lejárt, 2000 novemberében távozott Magyarországról. Két évvel később, távollétében Magyarországon háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy Tobin legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható feltételesen szabadon. Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy az ír férfi kész letölteni büntetését, azt kérve, Budapest garantálja, kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését. Az ír férfi múlt év szeptember 30-áig nyilatkozhatott arról, elfogadja-e a Magyarország által nyújtott garanciát: ha megkezdi büntetését Magyarországon, a lehető legrövidebb időn belül elbírálják kérelmét, hogy hazájában folytathassa büntetése letöltését. Az elmúlt hónapokban Tobin többször is halasztást kért a döntéshez, mert kérdései voltak a magyar büntetés-végrehajtási rendszerre, annak körülményeire, az eljárásokra, a kapcsolattartás rendjére vonatkozóan. Biztosítékot kért többek közt arra, hogy mindennap beszélhet majd az ügyvédjével, és rendszeresen tarthatja a kapcsolatot családjával ittléte alatt. Navracsics Tibor december 6-án Brüsszelben azt nyilatkozta: bízik abban, hogy ez év elején megvalósulhat Francis Ciarán Tobin ígérete, és Magyarországon megkezdi büntetését. Legutóbb december 10-én számolt be arról a Magyar Nemzet, hogy már januárban Budapestre utazhat az ír gázoló. A napilap akkor azzal indokolta, hogy Francis Ciarán Tobin még mindig Dublinban van, hogy az ír bíróságokon december 20-án kezdődik az ítélkezési szünet, és csak január közepén folytatódik az igazságszolgáltatásban a munka. Fotó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Forrás. dunakanyar.hir.24.hu |
|
|
|