|
|
|
Tweet |
|
|
|
Táska minden napra
A legtöbb alkalomra kitűnő választás a hátizsák, hiszen egészséges a súlyelosztás, így búcsút mondhatunk a fájó vállaknak.
Érdekes, hogy erre az emberek jelentős része csak akkor döbben rá, ha már kikerült az iskolapadból, így esélye sincs az iskolás évei alatt, hogy felülbírálja a hibás döntéseket. Persze később már mindent megtehet az egészségéért azzal, hogy a megfelelő módon választ táskát.
A hátizsákok között is többféle létezik, hiszen egy női hátizsák inkább trendi és praktikus, szemben a túra hátizsákkal, aminek a strapabíró kialakítás és a teherbírás a fő ismérve. Meg kell említenünk az iskolatáskákat is, amik akkor jók, ha kellően ergonomikus kialakításúak. Hogy mindenképp jól válassz, mindről ejtünk pár szót.
A legfontosabbak
A túrazsákok méretét általában az űrtartalmában, azaz literben mérik, így 30 literes táskáktól kezdve egészen a 80 literesig rengeteget megkülönböztetünk. Fontos, hogy megfelelő kialakítású legyen, azaz a vállat és a csípőt egyformán terhelje, ne legyen minden súly egy helyen. Míg egy napos túrákhoz elegendő a kicsi, 30 literes, addig 1-2 naphoz már érdemes az 50-est választani. Több napos, hetes kirándulások alkalmával már mindenképp a 75-80 literes a kötelező, hiszen akkor van bőven csomag.
Iskolatáskák vonatkozásában nagyon fontos, hogy alsóban mindenképp ergonomikus darabokat válassz a gyermekednek, mert ebben a korban kifejezetten ügyelni kell a gerincre. Persze az sem egy rossz megoldás, sőt, a szempontjaikat figyelembe véve kifejezetten kedvelt, ha egy húzható, kerekekkel szerelt iskolatáskát vásárolsz. Ez igazán nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében, hiszen semmit nem kell cipelni.
Végül pedig a női hátizsákok között is rengeteg anyag, forma, szín áll a rendelkezésre, sőt, a méret sem igazán mindegy. Attól függően, hogy mit keresel, az egészen mini hátizsákoktól kezdve a nagyobb, pakolós darabokig mindenfélét lehet választani, így a hátizsák nem véletlen, hogy nagy népszerűségnek örvend. Bőr vagy szövet? Az Etáskánál teljesen mindegy, mert minden kategóriában megtalálod az igazit!
Hasznosnak találtad a cikkünket? Tudtunk némi újdonsággal szolgálni, ami felkeltette az érdeklődésed a hátizsákok iránt? Ha igen, akkor ne habozz, válassz egy hátitáskát még ma! Oszd meg másokkal is, hogy nekik is legyen egy megbízható társuk a mindennapokban! |
|
|
|