. Ma Mária napja van.
Albérleti díj – a piac beáraz!
2013-05-18 12:20:31
Albérleti díj – a piac beáraz!

Albérleti díj – a piac beáraz!

Érdekes kísérletnek lehetünk tanúi a lakásgazdálkodásban Székesfehérváron. Az elmúlt években egyre nagyobb veszteséget termelt a városnak a bérbe adott önkormányzati lakások csekély bevétele. A lakásbérleti díjak, gyakorlatilag már évtizedekkel ezelőtt kialakultak és azóta szinte változatlanok maradtak. Ma már akkora a bevételhiány, hogy a befolyó összeg még a szintentartást és az állagmegóvást sem fedezi.

 

Példaértékű azt a valóban polgárbarát döntés, amelyet decemberben hozott Székesfehérvár közgyűlése. Magyarországon elsőnként licitálási lehetőséggel próbálják kiadni az erre alkalmas, a gazdasági szakbizottság által kijelölt  lakásokat.   A korrektség érdekében a város honlapjáról bárki elérheti a licitoldalt, amelyen lehetőség van a lakásokat megtekinteni, regisztrálni, majd miután az érdeklődőkkel személyesen is egyeztették az adataikat, licitálni.

 

Az első licit a napokban már le is zajlott. Tíz, belvárosi, illetve panelépületben lévő lakást hirdettek meg, ezek felére érkezett licit. Egy két szobás lakás nagyságrendileg 35 ezer forint körül talál új bérlőre, de a fekvéstől függően ez néhányezer forinttal feljebb mehet, mint ahogyan az a liciteknél meg is történt.

 

A város mintegy 1000 önkormányzati tulajdonú lakással rendelkezik, amiből 300-at akarnak piaci alapú licitálással bérbeadni. Számításaik szerint - a fenti piaci árat figyelembevéve - ezek bevétele elég lenne a teljes állomány színvonalas, állagmegtartó működtetéséhez.

 

A piac beáraz! A kialakult ár körülbelül 50-60 %-a  a szokványossá vált  bérleti díjaknak. Érdemes lesz figyelni a következő licitálások során kialakuló árakat, mert irányadóvá válhat az értékarányosság megteremtődésében.

 

Jó és követendő példa. Lehangoló, hogy a velencei városirányításban hasonló, a közjó javítását célzó elképzeléseknek még csak csiráját sem lehet felfedezni.

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-05-18 12:41:21

További híreink
A kormánymédia túltolta a valóságon Koltai Semmelweis-filmjét
Az újságcikkek címei azt sugallják, hogy nagy nemzetközi sikert ért el hétvégén a Koltai Lajos rendezte, 2,3 milliárdból készült Semmelweis-film, és a nagy torontói feszt...
2023-12-05 17:49:04, Hírek, Fókuszban Bővebben
Orbán Viktor megkapta az Állami Barátság Érdemrend első fokozatát Kazahsztánban – meleg, elvtársi légkörben
A kitüntetést Asztanában Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnöktől.
2023-11-03 10:49:59, Hírek, Fókuszban Bővebben
Mesterséges intelligencia süti a kiflit Debrecenben
Magyarországon elsőként mesterséges intelligencia (MI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel jelennek meg a piacon a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei - jele...
2023-11-03 10:49:57, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Orbán Viktor kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlanalapok is sokat nyerhetnek az idegenrendésze...
Bővebben >>