. Ma Gedeon napja van.
Akvárium kontra terrárium
2020-10-20 19:26:10
Akvárium kontra terrárium

Akvárium kontra terrárium

Akvárium vagy terrárium?

 

Bármilyen hihetetlen, a két dolog egy és ugyanaz, azaz üvegből készül, és teljes lelki nyugalommal tárolhatunk benne állatokat, mert masszív a rögzítése, így rendkívül strapabíró. Tehát mindegy, hogy milyen néven vásároljuk, a lényeg, hogy az állatot tegyük jó helyre, azaz ne akarjunk halat tartani a terráriumban, de mondjuk kígyót vagy pókot se az akváriumban. 

 

Persze van számos különbség is, amik mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az egyik ilyen az, hogy az akváriumban vizes élőhelyet biztosítunk, míg a terráriumba szárazföldön élő állatok kerülnek. Ezek ötvözete az akvaterrárium, ami mind a két variációt magában egyesíti.

 

Maga a -rium szó építményt jelent, azaz azt a területet, ahol helyet kapnak az állatok. Az előtag dönti el, hogy milyen is ez az élőhely, azaz terra, vagyis föld, akva, azaz víz vagy ezek keveredése az akvaterra. Ahogy látható, minden életformának kínál megoldást egy “akvárium”, csak okosan kell használni.

 

Mit hol tartunk?

 

Logikusnak tűnik, hogy az akvárium, azaz a vizes élőhely a halaknak és a vízinövényeknek kínál állandó területet, de ide sorolhatjuk a csigákat és a rákokat is. Ez lehet édes, illetve sósvízű egyaránt, a lényeg, hogy lelkesen és odaadóan gondozzuk minden pillanatban. Kiemelkedően fontos, hogy megfelelő legyen a víz hője, minősége, kémiai összetétele és persze az oxigéntartalma is. 

 

A terráriumban hüllőket és akár pókokat is tudunk elhelyezni, így ha ilyen irányú az érdeklődésünk, akkor ne fogjuk vissza magunkat! Első lépésként alaposan járjunk utána, hogy milyen körülményeket kell teremteni a terráriumban ahhoz, hogy tökéletes élőhelyet biztosítsunk leendő kedvencünknek. Mivel minden élőlény más, így korántsem mindegy, hogy pókokról beszélünk-e vagy változékony testhőmérsékletű hüllőkről. Éppen ezért a fajspecifikus hőmérséklet, páratartalom, világítás egyáltalán nem elhanyagolható. Mindenképp az adott állat igényeihez kell alkalmazkodni!

 

Végül pedig az akvaterrarisztika kérdése is igen bonyolult lehet, hiszen ötvözni kell a két élővilágot úgy, hogy megfeleljen leendő kedvencünknek. A legnépszerűbb a teknős, amihez néhányan bevállalják az akvaterrarisztikát, bár ez is meglehetősen nehéz. Hiszen el kell különíteni neki a különböző területeket, biztosítani a megfelelő vízellátást, de a szükséges fényt is. Persze víz tekintetében figyelni kell a pont jó hőmérsékletre, oldott ásványianyag-tartalomra és még néhány ilyen apróságra, amik létfontosságúak. 

 

Úgy döntöttél, belevágsz? Keresd a Kedvence.hu-t, és leld meg a megfelelő akváriumot vagy épp terráriumot!

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>